Recept:
- 3-4 db krumpli
- 2 gerezd fokhagyma
- egy fél káposzta
- 2 ek olaj
- 2-3 ek rizs
- vegeta
A krumplit meghámozzuk, a fokhagymát is megtisztítjuk, felkockázzuk, egy kb 4 literes fazékba öntjük és felengedjük bő vízzel. Amikor minden megpuhult, botmixerrel pépesítjük. Ha túl sűrű lenne a leve, adjunk hozzá kis vizet (a lényeg, hogy ne krém állagú legyen).
Ízlés szerint vegetával fűszerezzük, és hozzáadjuk a vékonyra szeletelt káposztát és a rizst. Addig főzzük, amíg a káposzta is megpuhul. Ekkor hozzáadjuk az olajat (lehetőség szerint olívaolajat) és még egyszer összeforraljuk. A legvégén kis citromlevet adhatunk hozzá.
Én lila káposztából készítettem, a színe alapján olyan volt mint valami bájital. De ízre nagyon könnyű, finom leves kerekedett belőle. Nem a megszokott ízvilág, de azt hiszem mindenki sikert arathat vele. Én biztos, hogy egy néhányszor még elkészítem.
A portugálok egy csak náluk megtalálható káposztafajtával készítik, én kelkáposztával helyettesítettem, mert úgy olvastam ízben az áll legközelebb hozzá. Tényleg finom leves, s a tiednek a színe is csodaszép:)
VálaszTörlésÉn is olvastam a kelkáposztás verzióról, de mivel épp lila káposzta volt itthon, ezért ebből készült. Szerintem így is nagyon finom volt, és a színe egy külön misét megér.
VálaszTörlés