2013. július 22., hétfő

Barackos pite

A minap csudajó pitét készítettem. Krumplilevest főztem és utána szerettem volna valami könnyű, de mégis finom fogást, így esett a választásom a barackkonzervből készített egyszerűen nagyszerű pitére. Első próbálkozásom volt és azt hiszem jól sikerült.
Már a nyers massza nagyon finom volt, önmagában kész édesség. Az igazat megvallva emiatt az elején voltak is kétségeim, hogy ehető lesz-e majd a végeredmény, de mint utóbb kiderült, alaptalan félelem volt, ugyanis tökéletes pite kerekedett belőle. És akkor jöjjön a lényeg:


Hozzávalók:

  • barack befőtt (felkockázva/félbe vágva, mag nélkül)
  • 13 dkg liszt
  • 13 dkg cukor
  • fél csomag sütőpor
  • fél kávéskanál szódabikarbóna
  • 15 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 1 ek kakaópor (cukrozatlan)

A kivajazott, lisztezett piteforma aljára elrendeztem a barackdarabokat. A lisztet összekevertem a sütőporral és a szódabikarbónával, a vajat pedig a tojással, a cukorral és a kakaóval habosra kevertem. Ehhez adagoltam hozzá a sütőporos-szódabikarbónás lisztet és alaposan összekutyultam. A massza sűrű lett és krémszerű, de a sütőbe kerülve összeállt kerek egésszé.
A barackokat óvatosan betakartam a krémmel, úgy, hogy mindenhova jusson belőle. Előmelegített sütőben 220 fokon kb 20 perc alatt elkészült. A sütési idő felénél letakartam alufóliával, hogy a teteje ne égjen meg, de a belseje tovább süljön. A sütési idő lejártával egy szép aranybarnára pirult süti illatozott a piteformában. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése